Küldetés

Egy vállalat sikerének kulcsa a legjobb szakemberek megszerzése, motiválása és megtartása. Különösen igaz ez az intenzív kutatás-fejlesztést vagy más igényes, kreatív szellemi munkát végző cégek esetében. A tehetségekért vívott verseny megnyerésével a piaci verseny már szinte gyerekjáték.

Éppen ezért a legkiválóbb munkatársakért vívott harc legalább olyan éles, mint a piaci verseny. És ahogyan a piaci versenyt a legjobb cégek nem termékeik alacsony árával nyerik meg, úgy a munkaerő-piaci verseny sem csak a kínált jövedelem nagyságán múlik. A legjobbakat ugyanis nem csak a pénz érdekli. Nekik fontos a kihívás, a munka minősége, az elismerés. És nagyon fontos a környezet is, amelyben dolgoznak, ahol életük nagy részét töltik. Ebben kínál Önnek versenyelőnyt a Graphisoft Park.

Ez a park olyan környezetet nyújt az itt működő vállalkozásoknak, amely segít meggyőzni a tehetséges és ambiciózus jelölteket. Hogy az állásinterjúra érkezők első gondolata az legyen: itt nagyon jó volna dolgozni. Aki pedig már régóta jár ide, el se tudja képzelni, hogy reggelente nem a Graphisoft Park felé veszi az útját.

Bojár Gábor
elnök
Kocsány János
vezérigazgató
„AHOL ILYEN IGÉNYES A KÖRNYEZET, OTT IGÉNYESEK A MUNKATÁRSAK IS”

"Az SAP a Graphisoft Parkban valósította meg azt a koncepciót, amit a jövő munkahelyéről gondol. 

Itt hoztuk létre a legmodernebb technológiával dolgozó, magas hozzáadott értékű, globális jelentőségű tudásközpontjainkat, és olyan kimagasló munkakörnyezetet teremtettünk, ahol az iparág legjobb szakemberei dolgoznak.”

Ablonczy Balázs
SAP Hungary Kft., ügyvezető igazgató
“ACHIEVE MORE”

"Küldetésünk, hogy hozzásegítsük a világ minden lakóját, cégét és közösségét ahhoz, hogy többre legyen képes.

Ez számunkra nem pusztán "jó üzlet", hanem azt jelenti, hogy valamennyire mi is hozzájárulhatunk a legalapvetőbb emberi tevékenységhez? ahhoz, hogy olyan eszközöket készítsünk, amelyek elősegítik az emberiség folyamatos fejlődését.

A bérlői számára csúcstechnológiás környezetet biztosító Graphisoft Park nem csupán digitális és innovációs központot kínál a helyi technológiai vállalatoknak, hanem kényelmes otthont és biztonságos irodai infrastruktúrát is teremt a Microsoft Magyarország valamennyi munkatársa számára céljaink eléréséhez." 

Szentkuti Gabriella
Microsoft Hungary, ügyvezető igazgató